Az én történetem

Timi története

Timi vagyok, Kecskeméten születtem egy cigánysoron, már majdnem negyven éve. Korán lettem édesanya és ma már öt fiam és egy kislányom van. Amikor a lányom óvodába került, az életem mintha kiürült volna, el kellett magam foglalni valamivel. Ezt követően, négy évvel ezelőtt érettségiztem egy kecskeméti felnőtt gimnáziumban, és tavaly államvizsgáztam Pécsett, szociológia szakon. Ennyi idő után inkább jó volt újra tanulni, mint nehéz. Az egészben a legeslegnehezebb dolog elhinni volt, hogy képes vagyok rá. Ma már tudom, nem vagyok ezzel egyedül.

A cigány ember felénk alábecsüli önmagát is. Először egy szociális felmérésen vettem részt megfigyelőként, a Mezei Városban, ami Kecskemét egyik szegregálódó területe. Majd a helyi Református Cigánymissziós szolgálatában kezdtem dolgozni, koordinátorként. Anyukákkal és kisgyermekekkel csinálunk játszóházat. A szülők nem azért támogatják nehezebben a gyerekeiket a tanulásban, mert rosszat akarnak nekik, hanem mert számukra ez ismeretlen, nem biztonságos terep. Sőt az ő fejükben ott van a készen vett tudás: a cigány ember nem oda való. Éppen ezért, az alacsony végzettség és alacsony önértékelés miatt nagyon sokan élnek nyomorban.

A munkám során sokszor találkoztam a nyomor sokféle formájával. Kecskeméten alakult egy civilszervezet, aki a mélyszegénységben élő emberek segítését tűzte ki célul, ezért jelentkeztem ide önkéntesnek. Ma már ez a szervezet adományboltot is üzemeltet. Megismerkedtem Dórival, aki meghívott az Átalakuló Kisközösségek egyik képzésére. Ezt úgy tudnám leírni, mint az olyan kisközösségek közössége, akik változást szeretnének az életükben. Különböző okokból: környezetvédelmi, társadalmi változást. Közös tulajdonságuk, hogy élhetőbb világot szeretnének teremteni, nemre, színre, vallásra, társadalmi osztályra nézve függetlenül. Egymástól tanulunk, néha erőt is adunk egymásnak, és mert gyakran küzdünk ugyanolyan problémákkal, ezért tapasztalatokat is tudunk cserélni. Nekem nagyon jó volt látni azt is, hogyan épül egy közösség, hogyan lesz képes tenni önmaga kiszolgáltatottsága ellen. Ezért talán sokkal kitartóbb vagyok, mint azok aki nem látnak ilyesmit.

Látom azt, hogy nem csak elmélet, hogy minden ember egyformán értékes!

http://kozosseg.atalakulo.hu