Nagymáté Sándor vagyok, 47 éves, 2001. februárban leestem egy fáról, ekkor deréktól lefele lebénultam. Azóta vagyok kerekes székes, előtte autóbuszvezető voltam. Debreceni vagyok, a Hajdú Volánnál, itt helyben is dolgoztam, aztán turistacsoportokat hordtam Európa-szerte. A baleset után gyökeresen megváltozott az életem, tulajdonképpen onnantól kezdve a munkám, a hobbim, családom, mindenem odalett. 

Kerekes székkel közlekedni, főleg 15 évvel ezelőtt, itt a városban is sokkal nehezebb volt, nem voltak az épületek, járdák kialakítva, a középületekbe nehezebb volt bemenni, volt, ahova kísérővel kellett járnom. Valamint a munkám volt a hobbim, azt sem tudtam már csinálni. A baleset előtt nős voltam, van 2 gyermekem, a baleset után viszont egy évvel elváltunk. A feleségem nem tudta ezt a helyzetet feldolgozni. A gyerekek még kicsik voltak akkor, nem látták igazából ennek a dolognak a lényegét. A szüleim és barátaim álltak mellettem.

Volt olyan pillanat az életemben, amikor rájöttem, hogy ez nem egy megfázás és ebből nincs kiút, a régi életemet nem fogom visszakapni. Akkor megfordul az emberben, hogy valamit csinálnia kéne, de aztán az is bevillan, hogy van két gyereke, akiket szeretnék látni felnőni, nincs mit tenni, ezzel kell élni. Nagyon sokáig voltam korházba, több mint fél évet, ahol megpróbálják az embert lábra állítani vagy megtanítani kerekesszékkel közlekedni. Aztán gyógytornák, elektromos kezelések jöttek egymás után és szép lassan beleszoktam ebbe a dologba. Rengetegszer kérdezték, hogyan tudtam feldolgozni ezt a helyzetet. Rengetegszer kérdezték, hogy tudtam feldolgozni ezt a helyzetet, de erre nem tudok választ adni, azt sem tudom megmondani h feldolgoztam e, de idővel beleszokik az ember és megy tovább. Nekem is vannak rövidebb, hosszabb távú céljaim és ezeket próbálom megvalósítani.

Miután azt éreztem, hogy már beleszoktam ebbe az életbe, elkezdtem munkát keresni, ami elég nehéz. Aztán az egyik sorstársam elhelyezkedett egy egyesületnél, ahova bevitt engem is és így ismerkedtem meg a jelenlegi munkahelyemmel, amit úgy hívnak, hogy Lépéselőny Közhasznú Egyesület. 

A Lépéselőny Egyesület főként a munkanélkülieket, valamint a „teljes értékű” és a megváltozott munkaképességű álláskeresőket segíti munkához jutni. Az egyesületnél társadalmi, ügyfélkapcsolati asszisztensként dolgozom. Az a feladatom, hogy online felületeken keresek megváltozott munkaképességű munkavállalóknak munkahelyeket, olyan szervezeteket, akik nekik kínálnak lehetőséget. Igazából nagyon sok mindenben segített nekem az egyesület. Az, hogy egyáltalán az ember munkát talál, az is nagy szó. Elég sokáig kerestem munkát és mindig valamiféle akadályba ütköztem. Ez jelenthet akár 2-3 lépcsőfokot is, mert több olyan helyen jártam, ahol emiatt hiúsult meg, hogy munkát találjak. Tulajdonképpen itt nagyon jó, hogy számítanak rám, újra emberek között, társaságban vagyok, és hasznos része lehetek a társadalomnak. 

Hosszú távú célom az, hogy minél tovább itt maradhassak az egyesületnél és dolgozzak, tevékenykedjek, valamint a bakancslistámon szerepel egy olyan álom is, hogy egy paralimpián vehessek részt. A sorstársaimmal rengeteget sportolunk több sportágban is: tollaslabdázunk, waitboardozunk, handbikeokzunk. Az utóbbiba érzem magam annyira erősnek, hogy szeretnék egy paralimpiára kijutni.

Hasonló sorsú embertársaimnak azt tanácsolnám, hogy soha ne adjuk fel, mindig előre nézzünk, mindig lesz és lehet jobb!

A Lépéselőny Közhasznú Egyesület elérhetősége:

http://adhat.hu/szervezet/lepeselony-kozhasznu-egyesulet

4026 Debrecen, Csap utca 36., Telefon/Fax: 52/321-666
E-mail: foglalkoztatasikozpont@gmail.com