Az én történetem

Karesz és az Élettér Egyesület

Karesz történetének filmjét 2016 januárjában forgattuk. Megkérdeztük tőle, mi történt vele azóta:

"Velem nem sok minden történt. A Mag-házban viszont kicsit többen lettünk, körülbelül 28-an dolgozunk már itt.

Belevágtunk az országos hajléktalan programba. Ennek keretében tíz fő foglalkoztatását vállaltuk, március 01-től, egy éves időszakra. Ezen kívül Kulturális közfoglalkoztatás és közfoglalkoztatás keretében is foglalkoztatunk. 
Egy rövid betekintés ebből: https://youtu.be/dyz_U9BEXSc

A magam részéről és szerintem a kollégáim részéről is ez embert próbáló feladat olyan emberekkel foglalkozni akinek nehezebb a sorsuk. Ilyen környezetbe a saját magam problémája elhomályosul, el is tűnik, mert van hol laknom, aludnom, ennem minden nap.

A mindennapjaimat a "munka" határozza meg, ami nem igazán jó szó egy civil szervezetnél végzett tevékenységre, de ezt elmondani nem, csak tapasztalni lehet. Ezen belül egyre több lehetőségem nyílik olyan dolgokkal is többet foglalkozni melyek közelebb állnak hozzám. Nagy terveim vannak a kisházammal is, ugyanis kiszeretném bővíteni egy elfogadható méretű házzá. Amiben egyszer talán kényelmesen ellakhatnák, bár ez már a távolabbi jövő."

Karesz