Nevem Czifrus Gabriella, 48 éves vagyok. Leginkább a színes, tapasztalatokkal teli élet jellemző rám. Két főiskolát végeztem és számos posztgraduális képzésen vettem részt. Életemet az emberek segítése töltötte ki, oktatói és gyógyítói minőségben. Szabadidőmben kóbor kutyáknak segítettem és túrákkal, utazással töltődtem a mindennapokhoz. Sosem szorultam másra, önálló, teljes életet éltem.

Genetikai okok és sportsérülések miatt 4 éve lebénult a bal lábam, egy csigolyaelcsúszás következtében. A műtét során, 15 cm-es szakaszon teljesen lemerevítettek, sajnos a műtét is sikerülhetett volna tökéletesebben. Erről ma már könnyebben beszélek. Akkor minden belső erőmmel arra koncentráltam, hogy újra "éljek". Fél évig járni tanultam, egy év kellett, hogy újra emberekkel kapcsolódhassam és segítséggel kimozduljak, 2 év kellett, hogy lassan elindítsam új életem.

Mindent elveszítettem. Egzisztenciát, barátokat, élettársat, mozdítható értékeimet. Ahogy e sorokat írom, nem szégyellem, könnybe lábad a szemem.

Ekkor, ebben a szörnyen nehéz helyzetben ismertem meg a Léleklánc Állat- és Környezetvédő Alapítványt. Felhívtam az alapítvány vezetőjét, Sipos Juditot. Másnap elhozta nekem Pannát és számomra az igazi meglepetés Judit volt. Egy teljesen szívlény, összerendezett személyiség. Nemcsak a kutyába szerettem bele. Judit, mivel tisztában volt mozgáskorlátozottságommal, nehéz anyagi helyzetemmel, Panna örökbefogadása után is látogatott. Nagyon nehéz volt addigi segítőként hirtelen átkerülni a másik oldalra, szégyelltem a segítség elfogadását, de olyan tapintatosan, intelligensen kezelte a helyzetet, hogy nagyban segítette lelki felgyógyulásomat. Felajánlotta, hogy orvosi vizsgálatokra visz, látta, mennyire boldog vagyok, minden kiruccanásnál, ezért, ha úgy adódott, felhívott, van-e kedvem vele menni különböző programokra vagy csak egyszerű hétköznapi "állatsimogatásra". Így ismertem meg Juditon keresztül az alapítvány munkáját.

Először, míg mozgásom darabos volt, és rövid idő után le kellett pihennem, az állatok etetésénél, sétáltatásánál vettem részt, így érezhettem, hogy fontos vagyok, és nem csak egy darab, romlott hús. Aztán mivel kiderült, hogy Panna kitűnő rehabilitációs kutyus, két kutyámhoz befogadtam ideiglenesen néhány másikat, akik stabilizálás után gazdihoz kerülhettek. Sosem maradtam ebben segítség nélkül. Tudom, hogy mindig számíthatok az alapítványra. Voltak pillanatok, amik sosem törlődnek ki. Például, amikor a dögszagú, már bomló kutyust beraktuk a szállítóba, és Judit eszében még az járt, hátha meg tudják menteni. Milyen hálásak voltak azok az öregek, mosolyuk és könnyeik árulták el, akik már nem tudták kellően gondozni állataikat és az alapítvány segített nekik, hogy szeretett társuktól ne kelljen megválniuk. A mindennapos munkák nem voltak látványosak, de annál megerőltetőbbek. Etetés, tisztítás, fuvarozás, cipekedés, telefon s rengeteg lótás-futás. Kevesen a sokra, talán ez a legjellemzőbb kifejezés rá. 

Azt gondolom, nagyon egyszerű észrevenni a különbséget egy civil szervezet és egy társadalmi közt. A szív meghal egy idő után egy "segítőgyárban" s csak az adatok, tények maradnak. Nálunk itt a városban gyakorta hallani, ha segítségre van szükség: „Juditnak szóltatok már?” Pedig Judit csak egy egyszerű ember, aki segít. Alázattal kell meghajtanom a fejem előttük, mert ilyen odaadásra, önzetlenségre, én addig nem voltam képes. Hiszem, hogy az igazi segítség lelki eredetű is, még ha tüzelőt vagy bútort is kap az ember. A Léleklánc találó név. Itt fogják a kezünket, ölelik a lelkünket. Ez az én történetem, amiből kihagytam, amikor fáztam, sírtam, éhes voltam és meg akartam halni. De talán már sikerül ezt lassan elfelejtenem.

Léleklánc Állat- és Környezetvédő Alapítvány:

http://adhat.hu/szervezet/leleklanc-allat-es-kornyezetvedo-alapitvany

E-mail: leleklanc@indamail.hu